1062 Bp. Podmaniczky u. 91. I. emelet
Tel.: +36 1 331-2898 • Mobil: +36 30/63-111-38
Nyitva kedd 10 - 19, szerda 10 - 18 óráig!

Feng Shui trükkök:
Feng Shui a párkapcsolatért

A Feng Shui filozófia szerint lakásunk 8 égtájba eső része 8 életterületet szimbolizál, melyben a Délnyugat a Párkapcsolat területe. Így ha lakásunk DNY-i területére  párkapcsolati szimbólumokat helyezünk el, akkor szerelmi életünket felturbózhatjuk. Ugyanakkor a déli terület is fontos, ahol új szerelemet is generálhatunk. Ime néhány ötlet, amely számtalan esetben hozott már  új kapcsolatot, vagy a régibe lendületet.  


Észak

Jót tesz a párkapcsolatunknak, ha lakásunk délnyugati részét úgy alakítjuk ki, hogy fontosabb dolgokat párosával helyezünk el. Például, ha épp a konyhánk esik lakásunk délnyugati részére, két csuprot tegyünk a polcra, és az egyéb díszítőelemek kihelyezésekor is ügyeljünk a duplázásra. (Ez elsősorban a szimbólumokra igaz, tehát nem a sótartóból vagy a mosogatószerből kell kettőt beszereznünk!) Ha a nappali esik délnyugatra, akkor az itt lévő kanapéra ne három párnát helyezzünk, hanem csak kettőt. Amennyiben a gyermekszobára esik a párkapcsolat területe, akkor se essünk kétségbe, hanem igyekezzünk itt is feltalálni magunkat, és csoportosítsuk a játékokat kettesével, tegyünk páros képeket a falra. Ezek lehetnek olyan képek, amelyek két tárgyat, növényt, állatot ábrázolnak; de feltehetünk két hasonló képet is közel egymás mellé. 

Meglévő kapcsolat erősítése

A hatásos párkapcsolati szimbólumok közé tartozik a

  • delfin, ami a legmagasabb rezgésszámú szeretet megtestesítője, (párban alkalmazzuk!)
  • a páros tőkésréce (más néven mandarinkacsa), ami az örök hűség jelképe,
  • valamint a rózsakvarc, amit a szerelem kövének is hívunk.
  • A sárkányfejű teknős hátán kisteknőssel, piros szalaggal a szájában új lehetőségeket hoz, segít, hogy a meglévő párkapcsolat felfrissüljön, megújuljon.

Találja meg az igazit!

A fenti párkapcsolati Feng Shui szimbólumok alapvetően a már létező párkapcsolatok megerősítésére, helyreállítására szolgálnak. Léteznek azonban olyan szimbólumok is, amelyek az ideális társ megtalálásában segítenek. A lakás déli területén elhelyezett ló figura, vagy kép elsősorban a jó hírünk, szakmai elismertségünk erősítésére szolgál. A szimbólumnak van viszont egy áldásos "mellékhatása": hölgyek (és csak hölgyek!) számára új udvarlót hozhat! 

Vannak kifejezetten férfi szimbólumok is. A méhecskét szorgalmáról, gyűjtögető hajlamáról, munkaszeretetéről ismerjük. Éppen ezért, ha elhelyezzük íróasztalunkon - vagy azon a helyen, ahol általában mindennapi munkánkat végezzük - nőhet a munkakedvünk, eredményességünk. Éppen így, ha lustácska gyermekünk környezetébe odacsempésszük, pár hét múlva lehet, hogy nem ismerünk rá a szorgalma miatt.
Ám, ha az urak lakásuk délnyugati - azaz Párkapcsolat - területén, esetleg a hálószobájukban helyezik el, rövidesen új társ felbukkanására lehetnek figyelmesek.

Mindkét nemnek kristályok. A társra vágyó hölgyek hat csiszolt kristálygolyót függesszenek fel a lakás délnyugati - azaz Párkapcsolat - területén. A hatos szám a Feng Shuiban a legférfiasabb energiákat képes mozgósítani, így segít, hogy bevonzzuk a megfelelő társat az életünkbe. A párra váró férfiak szintén a délnyugati területre tegyenek kristályt, de hat helyett csak kettőt. A kettes szám itt a legnőiesebb energiákat fogja mozgósítani, és segít a megfelelő társ bevonzásában.

Szilvásy Judit okl. mérnök Feng Shui mester
Első Magyar Feng Shui Centrum



SzerencsePláza - szerencsehozó ajándéktárgyak
Papírmánia - az exkluzív higiénia Web-áruháza
Minden, amit a nyugati horoszkópról, és horoszkóp ékszerekről tudni lehet!
www.irodabutik.hu, www.konyhabutik.hu
www.janbelteriajto.hu
Alternatív Gyógyászat
www.biolabor.hu
Parfüm
implant dentaire, implantation dentaire, implants dentaires
v-to.info - a Velencei tó térségének e-lapja
Fotókidolgozás, digitális fényképezőgépek
Moyra körömlakk, műkörmös kellékek
Megfizethető tárhely: www.tarhely.org
www.profiapro.hu
Minőségi lakások... Garzontól a Penthouse-ig: lakoparkok.hu

design HORICOM
clear